Tömegkultúra és felelőtlenség

Néztem a puerh kannámat a teaceremónia közben, és az még hagyján, hogy fejbe csapott az Arany Tűk Fehér Lótusz, de egy gondolat is bevillant, amint a kanna aranyos (már jócskán barnuló :D) festését néztem.

A Hanami teaház ugyanis nem törli az eladott termékeket a honlapjáról, viszont kiírja az ár helyére, hogy "elkelt". Nagyon sok terméknél láthatjuk ezt, és ha bizonyos nem is lehetek felőle, de azt hiszem, szinte minden termékükről tudják, hogy kinek a kezei közt vannak éppen. Így van ez a kannámmal is, csodás érzéssel tölt el, hogy egy remekművet birtokolhatok. Ez azonban több, mint egyszerű tulajdonlás, mert a termék itt személyesen köt - ha nem is a készítőhöz Kínában - de a teaházhoz. Az interperszonális (bocsánat a szóért, a puerh teszi :D) kapcsolat viszont felelősséggel jár!  Felelősség: ahogy Lányi András humánökológus mondaná, kérdés-felelet viszony emberek között, vagy akár a természet és ember között. Felelős vagyok a termék iránt, felelős a teaház iránt, a teaház emberei a vendégek iránt, oda-vissza, körkörösen. Ez az élő, intim viszony már önmagában elfolyt rengeteg olyan problémát, ami az ipari-, kapitalista-, tömegtermeléses-, tömegtársadalomban burjánzik. Mitől burjánzik? Véleményem szerint a személytelenségtől.

A kézműves, egyedi, kis példányszámú munka mindig is felelősséggel járt a termék és annak tulajdonosa iránt is. Az eladó megismeri a vevőt, és a vevőnek is tudomást kellett szereznie valahogy az eladóról. A tömegkultúrában nem érdekel senkit semmi. De leginkább a gyárat nem érdekli, hogy termékének 100.000 példányából melyik kihez kerül. "Nem tudsz fényképezni és csak kattintgatsz, aztán feltöltöd a 'szarodat' a netre? Nem érdekel, csak vedd meg a legújabb és a legdrágább fényképezőt!" Apropó, a nem tömegkultúra, mint említettem, személyes. Nem mindenkihez passzol a legdrágább és a legújabb. Az eladó akár meg is tagadhatja az eladást, ha nem elégedett a vevő "világnézetével". Ha a felhasználó nem bánt felelősen a termékkel, akkor az az eladóra is szégyent vetett, hogy milyen embernek szolgált: eleve nem volt érdek kiszolgálni mindenkit.

A tömegkultúra rengeteg furcsa dolgot kelt életre. A vállalatoknak, mint nem személyes jogi kategóriának nincs felelőssége, sőt "a nagy társaságok személyiségvonásaikat tekintve erkölcstelenek, egocentrikusak, érzéketlenek, csalárdak; - vagyis egy pszichopata beteg tüneteit mutatják"!

Nem tudom, hogy társadalmunk butult-e el annyira, vagy az ipar által előre kitervelt divat-manipuláció volt, hogy a rózsaszín népszerű lett, de szerintem a tömegnek, mint fogalomnak, nincs ízlése. Az egyes embereknek van. Rózsaszín yixing agyag szerencsére nincs. :)