(részlet) >>Ahogy a Fentnek a lentbe rejtettsége, a transzcendencia immanenciája az, ami a régi ember számára az aszcenzió lehetőségét megteremtette -éppúgy a fentben rejlő lent az, ami a deszcenzió szükségképpeniségét előidézi mindannak számára, ami/aki magáévá teszi a modernség nagyon is földszagú értékeit…

A modernség istene egyértelműen az Anyag. Mint ahogy Nietzsche mondja a “keletkezés” és a “lét” platóni terminusait felhasználva: “Amit el kell végeznünk, az a keletkezés [az univerzum] felruházása a lét [Isten] tulajdonságaival.” A keletkezés, vagyis Matéria, a modernségnek ez az istenellenes ellenistene az, ami bűvöletében tartja a modern kor “teo”-lógiáját: a természettudományt. A tudomány, ahogy ma művelik, vagyis mint az immanencia megszállott és minuciózus kutatása, egyértelműen a transzcendenciától való elfordulást vonja maga után. A régi idők embere semmi késztetést nem érzett magában arra, hogy a természetet vizsgálja, éspedig részint azért, mert számára a természet természet oldala mellett éppen annyira, ha nem még súlyosabban jelent meg annak enyészet-oldala. Természet és enyészet ugyanis egyazon valóságnak, helyesebben -mivel a “valóság” szót a régiek többnyire Isten számára tartották fenn -egyazon processzusnak, a keletkezés és pusztulás körforgásának felfelé illetve lefelé szálló ága, úgyhogy például a természettudományt joggal lehetne enyészettudománynak is nevezni, mint ahogy ami természetfölötti, az egyúttal -s itt a lényeg- enyészetfölötti is…<< [Forrás: Buji Ferenc: Az ember Evolúciós Önértelmezése (Atyafipeca.wordpress.com)]

Az enyészet helyett a centrum (LÉT-ra) felé figyelünk

Egy csészényi középpontban felsejlik a centrum,
teák legsötétebbike, mutasd meg Isteni mivoltunk,
shu puerh, legyen áldott földi zamatod, hogy az ég felé mutat túlon túli karcod.